LEGUTOLSÓ FRISSÍTÉS 2017.02.17.AHOGY ÉN CSINÁLOM A TENYÉSZETBEN NEM FOGADOK VENDÉGEKET. MIÉRT? Mert a madarak kényesek az idegenek jelenlétére, azaz, ha megijednek, mert idegen hangot hallanak, akkor otthagyhatják az odút, hátrahagyva a tojásokat, vagy a fiókákat, amik így kihűlnek és elpusztulnak. Volt anno olyan látogató aki olyan hangosan beszélt (szinte kiabált) amíg a madarakat nézte, hogy a madarak össze vissza-repkedtek a kalitkájukban, vagy volt olyan hölgy, akinek hosszú haja volt, a fejét hirtelen hátravetette, hogy a haját összegumizza. A hosszú vörös haja szerte-szét repült. Erre a mozdulatra az összes madár megzavarodott, és teljes erőből nekirepültek a rácsoknak. Csak a csodának volt köszönhető, hogy nem lett belőle nagyobb baj. Sajnos nem mindenki tudja, hogy hogyan is kell viselkedni egy ilyen helyen, annak ellenére sem, hogy erre előre felhívtam a figyelmüket, de vagy nem értették meg, vagy nem törődtek vele. Nekik ez semmi, de nekem az életem. Nem beszélve az értelmetlenül megsérült/elhullott madarakról. MEGOLDÁS: Ha madarat szeretne, kérem jelezze, és behozok a rendelőbe többet is, hogy lehessen választani. Ha nem tetszik, lehet nemet is mondani, nem kötelező a madarat elvinni. nem sértődök meg! HOGY MÉGIS LEHESSEN LÁTNI, HOGY MILYEN A TENYÉSZET, ÍME NÉHÁNY KÉP: Mindenkinek megvannak a maga praktikái. Nekem is. Én ezekből nem csinálok titkot. Nem kell feltétlenül mindent úgy megoldani, ahogy én, mindenesetre szolgáljanak támpontul az alábbiak: A tenyészet (egy része). Nem fért rá minden a képre. (saját kép) Mint látható, nem kültéren vannak a madarak, hanem padlófűtéssel, valamint nagy, szellőzéssel ellátott oldalsó ablakokkal, valamint kétoldalra nyíló panorámaüveggel ellátott ajtajú garázsban. A padló csempeborítású nemcsak alul, hanem oldalt is 2 méterig felcsempézve, így könnyebb a takarítás és a fertőtlenítés. A madaraknak itt lett a legjobb helye, így az autó kint rekedt. A garázst naponta 2-3x felsöpröm, fertőtlenítős vízzel (Domestos, Flóraszept) felmosom, a voliereket hetente, nagytakarítást fertőtlenítéssel pedig negyedévente végzek. A levegő keringetése érdekében ventillátor működik, a nagy melegben három is. Fontos, hogy a légáramlat ne érje közvetlenül a madarakat, nehogy huzatot kapjanak, illetve begyulladjon a szemük. UV fénnyel történő megvilágítás (a jobb oldali voliersor tetején) odavonza a repülő rovarokat, molylepkéket, majd eliminálja őket. Féregtelenítés negyedévente rutinszerűen a nagytakarítással együtt, akár van tünet, akár nincs. Vásárolt idegen madarat 2-3 hónapig karanténban tartom, elkülönítve a többi madártól (ha lehet, külön légtérben), még abban az esetben is, ha egyébként semmi baj nem látszik rajta. (Beteg madarat egyébként sem vennék.) Féreghajtás náluk hetente, összesen 3x, majd negyedévente. A madarakat párban helyezem ki a volierekbe, így megvalósítható az úgynevezett "kézből pároztatás" (lásd a tenyésztés menüpontot). Egy volier kinagyítva. (saját kép) A volierek alján 5 cm magas, méretre készíttetett egyedi fém tálca van, benne műanyag, konyhai fiókba való fehér, szürke, vagy átlátszó (szín mindegy, a homok miatt úgysem látszik) csúszásgátló (IKEA), amire térkőhomokot helyezek. Ennek két célja van: egyrészt könnyebb takarítani a tálcát, mert nem ragad rá se a homok, se az ürülék, másrészt csökkenti annak a lehetőségét, hogy a madár repülés közben kiszórja a homokot. (Azért még így is sikerül nekik.) A barnára festett és lelakkozott (nem elsősorban az esztétika, hanem a parazitamentesség és megelőzés miatt) fa előlapot ki lehet billenteni, és így ki lehet húzni a tálcát, ezáltal könnyebb a takarítás. Fontos, hogy mind az etetők, mind az itatók, és a fürdetők kívülről, a volierbe való benyúlás, és a madarak zavarása nélkül cserélhetőek legyenek. Az ülőrudak nem keresztezik egymást térben, így a madár nem tudja azokat összepiszkítani. A műanyag ülőrúd helyett fa ülőrudat, vagy pl.: szőlőágat is használhatunk. Értelemszerűen az itatókat az ülőrudak közelébe tegyük a könnyebb ivóvízfelvétel miatt. Földre nem célszerű tenni, mert vagy felborítják, és/vagy összepiszkitják. Az odú is kívülről nyitható, de ha a madarak fészkelnek, akkor csak olyankor nyissuk ki, ha mindkét szülő madár kint van, különben nem biztos, hogy visszamennek. Az odúba alapként szénát, majd a tetejére speciális fészekanyagot teszek, és előre elkészítem a csésze alakot. A voliert 18 mm-es bútorlapból saját kezűleg méretre készítettem, faáruházban a lapokat méretre vágattam, majd összecsavaroztam. A rácsokat szintén egyedileg méretre csináltattam. (Szükség esetén meg tudom adni az áruház, illetve a rácskészítő elérhetőségét.) Ezt a voliert én csináltam, tegnap lettem készen vele. 2017.02.17. Folyt. köv. | ||