ingyen
webstatisztika

LEGUTOLSÓ FRISSÍTÉS 2017.02.04.

BETEGSÉGEK


VÍRUSOK, BAKTÉRIUMOK

A Gould Amandina nagyon érzékeny a székletében található vírusokra. Szabadon élve ez nem jelent túl nagy veszélyt, viszont fogságban különösen oda kell figyelni rá. Ajánlott mindig megszokott környezetben, összeszoktatott társaival tartani, mert immunrendszere saját magára és közvetlen környezetére áll be.
Lehetőleg kerüljük az idegen madarakkal való találkozásukat.

AVIAN ADENO ÉS POLYOMA VÍRUS

Kegyetlen vírus mind a kettő. Sokszor együtt jelennek meg az állományban, főleg a téli időszakban, amikor madaraink a napfény, illetve a rövid nappalok miatt legyengülhetnek.

Egész állományokat képes elvinni!!!


Tünetek: Nem kíméli sem a fiatalokat, sem a felnőtt egyedeket. Cseppfertőzéssel (tüsszögés), valamint levegővel nagyon gyorsan terjed!! Vérzéses gyomor-, és bélgyulladást, vérzéses tüdőgyulladást okoz. A madarak nagy szenvedések közepette hullanak el. A lappangási idő néha csak 1-2 nap. Előfordulhat, hogy az este még éneklő és a rúdon ugráló madár másnapra elhullik, m
íg van olyan is, ami pár napos gubbasztás, és borzolás után esik áldozatul. Nem lehet tudni, hogy mitől függ, hogy melyik egyed és miért hullik el. Van amikor a szülők pusztulnak el és kicsik maradnak meg, annak ellenére, hogy elvileg a felnőttek immunrendszere az erősebb, de lehet fordítva is. Előfordulhat, hogy mind a kicsik, mind a szülők áldozatul esnek a vírus(ok)nak.

Okok:

Általában - a nem megfelelő higiénés állapotok,
                 - a legyengült madár,
                - a zsúfolt tartás

hozzájárulhat nagy méretű, akár 100 százalékos elhulláshoz is. Ha a polyoma vírushoz más betegség (például avian adenovírus, vagy Escherichia coli) társul, akkor a betegség még gyorsabb, még változatrosabb képben jelenhet meg.


Gyógykezelés: gyakorlatilag lehetetlen.

Létezik ellene vakcina, de injekcióban (izomba!!) lehet beadni és csak megelőzésre jó, a kialakult betegséggel nem tud mit kezdeni. Mindamellett rettenetesen drága.

A polyomavírusok nem rossz antigének, így biztos lehet számolni azzal, hogy kialakul egy átvészeléses immunitás. A gondot az fogja jelenteni, hogy az újonnan kelő madarak a szíkimmunitás lejárta után fogékonyak lesznek. Talán az ilyen madarakat lenne érdemes vakcinázni a jövőben próbaképp.

Átvészeléses immunitás kialakítására kell törekedni, azaz a betegséget túlélt madarak szerezhetnek némi immunitást a betegséggel szemben.
 
A madarak szaporodóképességére magának a vakcinának nemigen lehet hatása, mivel ez egy inaktivált készítmény, legfeljebb a vakcinázással járó stressznek lehet kellemetlen hatása.

Az átesett madarak is vakcinázhatók, mert nem egy élővírusos vakcináról van szó, ahol a vírus szaporodását az ellenanyagok akadályoznák, bár ahol már kialakult az immunitás, ott a vakcinázás nem ártalmas, inkább kidobott pénz. A vakcinával nemigen viszünk be annyi vírust, hogy az az ellenanyagok lekötése révén mobilizálná a fertőzést.


Megelőzés: ezen van a hangsúly. Csak ismert és korrekt tenyésztőtől vegyünk madarat, amit legalább (!!!) egy hónapig tartsunk karanténban. Jobb, ha nincs egy légtérben a saját madarunkkal, mert a vírus a levegővel iszonyat gyorsan terjed. Mint állatorvos találkoztam mind a kétféle vírussal.

MINDENKÉPPEN VEGYÜK KOMOLYAN A LEÍRTAKAT, MERT AZ EGÉSZ ÁLLOMÁNYUNKAT KIÍRTHATJA A 2 VÍRUS.



ÉLŐSKÖDŐK, PARAZITÁK

Kórokozó: Torokatka (Sternostoma tracheacolum)



Veszélyessége: súlyos, gyakran halálos

Forrása: A fertőzés rendszerint érintkezés útján terjed: etetés, rátüsszentés, belégzés. Csak közvetlen úton fertőz, mert az apró torokatkák a levegőn 2-3 óra alatt elpusztulnak, beszáradnak.

Tünetek:

A torokatka az egyik legkellemetlenebb atkás megbetegedés, ugyanis az élősködők a légutakban telepednek meg, tehát nehezen hozzáférhetőek. Az akut megbetegedés leggyakrabban a Gould-amandináknál és a kanáriknál szokott gondot okozni.
A fertőzőttség tünetei 3-4 hét alatt fejlődnek ki. Ezért az új madár tenyészetbe bevitelét megelőző karantént ajánlatos 1 hónapra kitolni!
A fertőzött madár az ülőrúdhoz dörzsöli a fejét, ill. a csőrét. Enyhébb esetben csak nyugalmi állapotban zavarják az atkák a madarat, s csak az alvó madarak tüsszögnek. Súlyosabb esetben állandósul a tüsszögés, a madár ki-kitárja a csőrét, s jellegzetesen tolja előre a nyelvét, ezzel a mozdulattal próbál megszabadulni - sajnos reménytelenül - a torkát irritáló élősködőktől. ('cikákol')
A betegség kialakulásának kezdetén a madár abbahagyja az éneklést, borzol, a környezeti ingerekre egyre kevésbé reagál, és a fertőzöttség teljes kialakulása szemmel láthatóan nehezére esik a légzés.
A csőr tövét a szabad szemmel nem látható atkatelepek és az oda lerakott peték irritálják, ezért a csőrét az ághoz, ülőrúdhoz dörzsölve próbál a kellemetlen élősködők hatásától megszabadulni. Egyre gyakrabban köhög, tüsszög, hogy a légutakat elzáró atkáktól megtisztítsa a légutait, de erre nincs sok remény.
A légvétel nehézsége végletesen kifárasztja, s a kínzó légzési nehézségek miatt étvágytalanság, fogyás, a szervezet teljesen legyengülése következik be, amikor is a szervezet ellenállása más betegségekkel szemben megtörik és eredményes terápia nélkül elhulláshoz vezet.

Mikroszkopikus méretű, s a vizsgálat során bebizonyosodott, hogy elevenszülő.
Előfordulhat, hogy madarunk tollai között atka telepedik meg, tisztálkodás során pedig könnyen bekerülhet ez a szervezetébe is. Atka esetén patikában kapható, orvos által ajánlott cseppet kell használni.


Gyógyítása: SH-Ivermectin Light spot on 5 ml madaraknak. Különböző külső (vérszívó tetű, atka, kullancs) és belső paraziták (orsó-, hajszálféreg stb.) okozta fertőzések kezelésére, nevezetesen, testfolyadékkal táplálkozó parazita fajok elleni kezelésre alkalmazható.

Spot on készítmény. A madár nyakbőrére kell cseppenteni a tollak széthúzása után. A kezelést időről-időre meg kell ismételni az újrafertőződés és az ektoparazita peték kelési ütemének függvényében. A külső élősködők petéit a szer nem öli el. Az állomány teljes orsóféreg- és hajszálféreg- mentesítése úgy oldható meg, ha valamennyi állatot három hetenként kezeljük és ezt a kezelést fél éven át folytatjuk.


Adagolás:
Átlagos adagja: 0,4 mg/test tömeg kg.
1 csepp 0,008 mg ivermectint tartalmaz, tehát egy csepp SH-Ivermectin spot on 20 gramm élősúly kezelésére elegendő egyszeri alkalommal.
(egy átlagos Gould amandina súlya 40 gramm = 2 csepp).


Figyelmeztetés:
Két hónapnál fiatalabb madaraknál a szert a túladagolás miatt ne alkalmazzuk, mert mérgezést okozhat!
Nagyon legyengült állapotban lévő madaraknál különös elővigyázattal alkalmazzuk a készítményt.


Csepp használatot követően pár órával láthatjuk majd, hogy a madár elerőtlenedik és megnő az alvásigénye. Ha van társa a kalitkában, akkor helyezzük a kezelt madarunkat biztonságos, nyugodt helyre, hogy pihenni tudjon, mivel ez a csepp igen erős.

A csepegtetést évente 2x elegendő elvégezni.



Tünet: Nyakcsavargatás

Lehetséges okai:

1, Mozgáshiány és nem megfelelő táplálkozás

Ez azt jelenti, hogy stresszes az állatunk. Ki kell tapasztalnunk a madarunk igényeit, amennyiben új társat tettünk mellé, külön kalitkába tenni és lassan összeszoktatni őket. Ellenőrizzük, hogy megfelelő-e a tisztaság a számára. Érdemes meggondolni, hogy esetleg nagyobb kalitkában, illetve zavaró körülményektől (macska, hangoskodó gyerek) mentes helyre tegyük madarainkat.


2, B vitamin hiány

A B vitamin a megfelelő idegi működéshez elengedhetetlen. tegyünk folyékony formában az állat vizébe a használati utasításnak megfelelően. (Jolovit, Amivit)

3, Idegrendszeri zavar

Okozhatja vírus, vagy baktérium, vagy lehet genetikai eredetű. A vírussal és a genetikai háttérrel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Ha megfertőződött vírussal, akkor a madarat el kell különíteni, lámpa alá kell tenni, B vitamint adni, és várni.

 

Tollciszta


A tollciszta korunk egyik legnagyobb problémája, melyet csak megelőzni de gyógyítani sajnos nem lehet. A megelőzés is egy nagyon nagy odafigyelést igénylő  munka, melyet sajnos nem sokan tudnak megoldani, mivel ezt csak a tenyésztett madarak következetes szelektálásával lehet megoldani.

A tollciszta kialakulása lehet genetikai és lehet mechanikus eredetű.

A genetikai változat a túltenyésztett (beltenyésztett, rokonpárosított) madaraknál figyelhető meg. Ilyenkor megindul egy úgynevezett modifikáció, mely rossz irányba viszi a bőr és a tollazat módosulását. 

Okai lehetnek:

- beltenyészet,
- intenzív szaporítás
- nem megfelelő tartási körülmények (táplálás, hőmérséklet, mozgás szegénység stb.)

Mindezek oda vezetnek, hogy a  bőr felső hámrétege foltokban elszarusodik és a növekedésben lévő toll nem tudja áttörni a bőr felületét, de tovább növekedik és cisztás gumókat eredményez. Korai időszakban észrevett deformitást javíthatjuk, ha a felső bőrfelületet előzetesen puhító krémmel kezeljük, felnyítjuk a bőr felületét, és a tollat kivesszük. E módszer a problémát nem szünteti meg, mivel a következő tollváltásnál pontosan a génhibából kifolyólag újra jelentkezik a ciszta, csak máshol és nagyobb mértékben. E madarak szaporítása nem kívánatos, bár a modifikáció a szakirodalom szerint nem öröklődik, de az újból és újból feltűnö probléma mégiscsak arra utal, hogy a szabad gének továbbra is reprodukálják a hibát. Tehát az ilyen problémát hordozó madár tenyésztésre, szaporításra alkalmatlan és csak tovább növeli az úgyis gyorsan szaporodó eseteket.

A mechanikai eredet oka, amikor a madarak egymás tollait tépkedik ki, sőt a helyzet odáig fajul, hogy már az érzékeny tolltokokat is kihúziogatják, mintegy teljesen lekopasztva szerenxcsétlen madarat.

Okai lehetnek:               Megoldás:

- unalom                          - tegyünk be nagy csomókban fűféléket, fürtöskölest
- vitamin-, fehérjehiány   - az ivóvízbe vagy az ételbe tegyünk vitaminkiegészítést

Madarunkat vigyük állatorvoshoz, hogy az akár mogyorónyira megnőtt cystát eltávolítsa!

Májbetegség

 
A májbetegség elkerülése érdekében igyekezzünk kerülni, hogy hosszú távon, vagy egyoldalúan tojással etessük. Amennyiben mégis elkapta ezt a betegséget, hasznos és természetes regeneráló a máriatövis.
 
A Gould amandináknál a májbetegségek a leggyakrabban előforduló problémák. Számtalan szakember, szakirodalom és saját tapasztalat is azt bizonyítja, hogy a Gouldok tartásának, tenyésztésének ez az egyik sarkalatos pontja.
A betegség gyakran felismerhetetlen (élő madárnál), kórbonctanilag viszont eléggé egyértelmű, ami azonban minket madarászokat sajnos egyáltalán nem vígasztal. A májbetegségekre jellemző a sokszor hónapokig elhúzódó és már fióka korban megkezdődő folyamat, aminek eredménye a madarak hirtelen elhullása.

Okai lehetnek:

- a kellő mozgás hiánya és a nem megfelelő tartás
- a nem megfelelő táplálás

A kellő mozgás hiánya

Tévhit az, hogy a Gould lusta madár, nem szeret repülni. Ez felelőtlen kijelentés olyan madárfajról, mely az őshazájában, a tenyészidőszak (esős évszak) közeledtével több száz km-t vándorol. A domesztikált egyedeknél pedig a megfelelő mozgás hiánya, többek között az anyagcsere felborulását, lelassulását, ennek következtében májdegenerációt eredményezhet. Igyekezzünk megfelelő méretű kalitkában vagy volierben elhezni őket.

A nem megfelelő táplálás

Ez a táplálék nem megfelelő összeállítását, még pontosabban a nem megfelelő fehérje megválasztását, illetve annak etetését jelenti.

A májbetegségek alapvetően három csoportba sorolhatók:

1, májzsírosodás
2, májzsugor
3, amyloidosis (a fehérje-részecskék májban történő tárolása)

Mindhárom fajtának a fehérje túletetés illetve a mozgáshiány az oka.

A Gould tenyésztőknek egyszer és mindenkorra el kellene felejteni a tyúktojás etetését!

Tudnunk kell - és ez tudományosan is igazolt tény -, hogy a Gouldokra, több más specifikus tulajdonságuk mellett (hőmérséklet, páratartalom stb.), az is jellemző, hogy rendkívül alacsony a fehérje-szintetizáló képességük. Egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen és máj degenerációk árán képesek a zsírsavakkal telített, ún. nehéz fehérjéket megemészteni (pl.: főtt tojás). A fehérjék makromolekulák, és mint ilyenek, egymáshoz kapcsolódó aminosavakból épülnek fel. A viszonylag kevés aminosavból felépülő fehérjetermészetű vegyületek a peptidek. Ezek (peptid kötésekkel) egymáshoz kapcsolódva, láncot alkotva eredményezik a dipeptidet, tripeptidet stb. Tehát valójában aminosav láncolat jön létre.
20 aminosav van. S bár mindegyiknek megvan a jelentősége, Gouldjaink számára 4-féle az alapvető és élettanilag fontos. S mint oly sok mást, ezt is a természet rendezte el és ezt madaraink ösztönösen tudják.

Ezek:
1. triptofán
2. cisztin
3. lizin
4. metionin

Ez a négy aminosav a fénymagban és a kölesféleségekben megvan. A triptofán (fénymagban) jelentősége a növekedésben, tollváltásban és a tojásrakásban van. A cisztin, lizin, metionin aminosavak (kölesfélékben) jelentősége pedig a fehérjeszintézisben van. Tehát azok a magféleségek, csíráztatott magok, melyekben ezek az aminosavak megtalálhatók, elegendőek madaraink hétköznapi anyagcseréjéhez és kellő mozgás biztosítása mellett nem következnek be májdegenerációk.
Madarainknak időről-időre más és más a magigénye. Van időszak, amikor nem győzzük fénymaggal, máskor pl.: fehér kölessel kell etetni őket. A Gouldok ösztönösen tudják, hogy mire van szükségük. S miután ez biológia, tehát nem az ember dönti el - mérnöki pontossággal -, hogy mikor, mit és mennyit, az a leghelyesebb, ha a tenyésztő egyfajta skálát biztosít madarainak, ők majd eldöntik, hogy mikor mire van szükségük. A sokféleség nem pocsékolás.
Eddig a hétköznapokról beszéltünk. S mi a helyzet a tenyésztés beindításakor illetve fiókaneveléskor? Hiszen köztudott, hogy ilyenkor fokozott a madarak fehérjeszükséglete. Hála a fejlett tudománynak erre is van megoldás!

1. CéDé termékek

Ezek az ipari termékek természetes anyagokból összeállított takarmánykeverékek, amelyek kiváló lágyeleség alapanyagok. A tenyésztőnek csupán az a dolga, hogy megfelelő mennyiséghez sárgarépát, salátát vagy tyúkhúrt ad reszelve illetve apróra vágva és mindenkor frissen! Naponta, inkább több alkalommal keveset, mint egyszerre sokat. Ezek a termékek tartalmazzák mindazon élettanilag fontos alkotóelemeket - úgymint: 17,5 % fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket stb. -, amire madarainknak szükségük van.

2. Nutri Bird A/21.

Ez a termék a papagáj-tenyésztők körében már régóta ismert, mert ezzel lehet mesterségesen felnevelni a fiókákat. A Nutri Bird A/21 a következőkért nagyon fontos és jó: Pótolja a tyúktojást. Por alakú termék, minden madárfajta részére alkalmazható. Tartalmazza az előzőekben leírt aminosavakat, tehát úgy is felfoghatjuk, mint egy "előemésztett fehérjét." Mintegy 40 féle alkotóelemét extrudált megoldással úgy állították össze, hogy minden létező anyagot tartalmaz, amire egy madárnak szüksége lehet.
Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy miután fehérjetermészetű, sok alkotóelemből álló termékről van szó, etetése fokozott figyelmet és fegyelmet követel a tenyésztőtől. Tehát az etetni kívánt mennyiséget mindig frissen és inkább többször elosztva (naponta kétszer), mint egyszerre adjuk madarainknak.

Folyt. köv.