ingyen
webstatisztika

LEGUTOLSÓ FRISSÍTÉS 2017.02.01.


SZÍNEK, SZÍNMUTÁCIÓK ÉS KERESZTEZÉSEK

Amiért bizton állíthatom, hogy mindenki szívét megdobogtatja ez a kis madár, az a hatalmas színválaszték, amiben előfordul, és a színmutációk száma nem véges. Több, mint 30 féle szín van, ebből alább látható tizenkettő. Zöld, sárga, kék és ezüst hátszínnel, ezen belül piros, fekete és narancs fejszínnel. Érdekes megfigyelni a fekete illetve piros fejszín "kihígulását" a sárga, a kék, illetve ezüst hátszíneknél.




Újabb, és újabb színek kerülnek elő, és a tenyésztők is azon vannak (engem is beleértve), hogy minél érdekesebb színű egyedeket tenyésszenek ki. Érdekes, hogy ahol eleve színes a madár, ott feketét, vagy fehéret tenyésztenek ki belőle a tenyésztők, ahol pedig egyszínű, ott színeset. Ez alól a gould amandina sem kivétel.

 
Fehér színű gould amandina.


Ő majdnem fekete. Teljesen feketét élőben még nem láttam, csak képen.

HALFSIDEREK

Érdekes mutációk az úgynevezett halfsiderek, azaz féloldalúak,
amikor a madár egyik, illetve másik fele eltérő színű.


Piros és fekete, valamint piros és narancs fejszín egyazon madáron.



A fiatal madár bal fele kék a jobb fele pedig zöld.

ÉRDEKES SZÍNMUTÁCIÓK



Tarka színváltozat.


Tarka színváltozat.



  
Itt a kantár majdnem fekete.
    
 
Az úgynevezett "felhőfejű" változat. A fekete tollak között elszórtan fehér tollak láthatóak.



Pheo színváltozat. Már majdnem úgy néz ki, mint egy sirályka. (Pharrat Acanda felvétele)



Az úgynevezett "seagreen" színváltozat (tengerzöld, azaz se nem zöld, se nem kék)
Balra a hím (viola mellel) jobbra a tojó. Saját képek, saját madarak.


MELANIN

   
Narancs fejű olajzöld hátú melaninos mellű saját hím.


Fekete fejű kék hátú melaninos mellű tojó. Első vedlés után a mell fehérré változott.


Melaninos mellű hímem az első vedlés után. A melanin még látszik, de a mell
alapvetően fehérré vált. (Saját képek)

Ez a madár szerepel a Telenor Mytariff reklámban!


A lila mellszín kékként jelenik meg. Érdekessége, hogy előfordul, hogy a következő vedléskor a mell teljesen, vagy részlegesen kifehéredik.

SZÍNVARIÁCIÓK (Nem a teljesség igényével)

A hímek általában mindig élénkebb színűek, mint a tojók, valamint ezen színek eléréséhez semmilyen kiegészítő színezék nem szükséges, nem úgy, mint pl.: a színkanáriknál, ahol a természetes, vagy mesterséges színezékek elengedhetetlenek a megfelelő színintenzitás kialakulásához. Létezik halványlila mellű hím is, amit össze lehet téveszteni a tojóval.

ZÖLD SZÍN


       
Úgynevezett "vad" színű pár, azaz fekete fej, lila mell, zöld hát.

Ugyanez a színváltozat piros fejjel,

         
és narancs fejjel.

Ugyanez a színpaletta, csak fehér mellel:

 
  
Narancs fejű fehér mellű zöld hátú hím                   és tojó

SÁRGA SZÍN


 
Gyönyörű narancs fejű fehér mellű sárga hátú dupla faktoros pár.


Ugyanez piros fejjel. Szimpla és dupla faktoros piros fejű sárga hímek.
A szimpla faktornál a piros maszk körül kék csík látható, a dupla faktorosnál ez fehér.



A genetikailag fekete fejszín szürkévé fakul a sárga hát esetén (is).


Gyönyörű tojó.

KÉK SZÍN


Gyönyörű fekete fejű erős lila mellű kék hátú hím.


Piros/narancs fejű fehér mellű kék hím és tojó


Fekete fejű fehér mellű kék hátú tojó.

PASZTELL SZÍNVÁLTOZATOK

 
Normál vad színű hím                                             és a pasztell színváltozat.
A sötétzöld hátszín pasztellzölddé fakul, csakúgy mint a fekete fej, szürkévé.

 
Normál kék színű hím



 és a pasztell színváltozat. (Juan Farrat Acanda képei)

A kék hátszín pasztellkékké fakul, csakúgy mint a fekete fej, szürkévé.

EZÜST


Piros/sárga fejű fehér mellű ezüst hím, valamint fekete fejű lila mellű ezüst tojó.

Mint látható, a színek nagymértékben kihígultak. A szín, valamint az utódok megfelelő genetikai és fizikai stabilitása miatt ezüst egyedet ne ezüst egyeddel (hanem például kékkel) keresztezzünk.


Ezüst Gouldok lila mellel. (Juan Farrat Acanda képe)

KERESZTEZÉSEK

A madarászok számára nagy kihívás különböző fajba tartozó madarak keresztezése. A Gould amandinával is történtek érdekes és sikeres kísérletek.


Szülő 1                                                              Szülő 2
  X   
Gould amandina                                                Forbes papagájamandina

Utódok
 

Az utódok nagyrészt a Gouldra hasonlítanak (alak, sárga has), de megjelenik a forbesre jellemző piros farokfedő toll, és a kék mellszín.