ingyen
webstatisztika

LEGUTOLSÓ FRISSÍTÉS 2017.02.17.


VEDLÉS

FIATALKORI VEDLÉS


A Gould amandina hihetetlenül pompás színeivel emelkedik ki a díszpintyek közül. Alapvetően két alapvető vedlési folyamatot különböztetünk meg: az első a fiatal madarak színesedése, amely 2-6  hónapos koruk között zajlik, a második pedig a szokásos évenkénti vedlési folyamat.



(Itt még csak sejteni lehet, hogy valószínűleg lila mellű, sárga hasú, zöld hátú hím lesz a kicsi. A fejszín még ismeretlen. Lehet piros, narancssárga és fekete is.)

A fiatalkori színváltás nagyon érdekes és látványos folyamat. A fiatalok a kirepüléskor még nem rendelkeznek olyan gyönyörű színes tollruhával, mint szüleik. Mivel ilyenkor még nem repülnek rutinosan, ezért jobb is, ha nem hívják a figyelmet magukra.  A vad színváltozatú fióka háta halványzöld, a kék színváltozat kékes-szürke, a sárgák halványsárgák, az ezüstök és a fehérek pedig fehér-piszkosfehér színűek. A hasuk szürkés, illetve fehéres színű.

Először a fiókák hasa kezd el színesedni, itt jelennek meg az első sárga tollak. Második lépésben a mell színe alakul ki, megjelenik egy-két lila vagy fehér toll , majd az egész mell elnyeri végső színét. Közben a faroktőben megjelenik a világoskék folt és a fejet övező világoskék szalag tollai is előbújnak. Utolsó lépésként a fej piros, narancs vagy fekete tollai nőnek ki és a fejfolt színeződésével befejeződik a fiatal madár első vedlése.

Ez a folyamat különböző ideig tarthat a gould amandina tartási körülményeitől függően (melegebb helyen gyorsabb a vedlés), de jellemzően 2 hónapos korukban kezdődik a folyamat és 6 hónapos korára teljes pompájában csodálhatjuk a madarat.

FELNŐTTKORI VEDLÉS

A felnőtt madarak évente lecserélik a tollruhájukat. A szokásos éves tollváltás látványától ne ijedjünk meg, ugyanis a tollváltás olyan mértékű is lehet, hogy a madár akár a teljes fejtollát elveszítheti, akár egyetlen nap alatt. Ilyenkor úgy néz ki, mint a  kondorkeselyű.





saját képek 2017.02.17.

Először a színek fakulnak meg, majd elkezdődik a toll hullása. A madár a napi tolltisztogatás, tollászkodás közben rengeteg őreg, és meglazult tollat szed ki magából. Ekkor a madarak csapzottnak, tollhiányosnak látszanak. A mellkasi részen jellemző leginkább ez a csapzott kinézet. A hímek hosszú faroktollai is kihullnak és ebben az időszakban nehezebb a tojóktól megkülönböztetni őket, mint mikor teljes, élénk színeikben látjuk madarainkat. Ez a vedlés abban különbözik a fiatalkori tollváltástól, hogy a fej, a mell, a has színei folyamatosan, szinte egy időben cserélődnek ki. Jellemző azonban, hogy a fej vedlését jelző apró fehér tolltokok kinyílásával, az új tollak megjelenésével és a hímek hosszú farktollainak kinövésével fejeződik be a vedlési folyamat.
 

Egy felnőtt madár vedlése a feji részen

A normál vedlési folyamat nagyon igénybe veszi a madár szervezetét. Ilyenkor a következőkre kell figyelni:

- huzatmentes, napfényes helyen legyen amadár.
- vedléskor a madarat ne mozgassuk, vedlésben lévő madarat ne vegyünk, mert a vedlés megáll, és nagyon elhúzódik. Ez pedig a madár szervezetét nagyon megterheli.
- folyamatosan kapjon vedlést elősegítő kiegészítő vitaminos kezelést. Ilyenek például a benefeed termékei, amik ivóvízbe téve biztosítják a gyors, problémamentes vedlést.
www.benefeed.hu



És a legfontosabb! TÜRELEM!! Van olyan madár,. ami 2-3 hét alatt átesik a vedlésen, és van olyan is, aminek ehhez 3-6 hónap kell. Az elhúzódó vedlés nem jó, mert nagyon igénybe veszi a madár szervezetét. Ilyenkor a fenti felsorolásban szereplő kritériumokat (napfény, vitamin, nyugalom) be kell tartani. És várni.



Fiatal, 1éves, másodszor vedlő hím Gould. Látszik a fején lévő, új tollakat rejtő rengeteg fehér tolltok. Ezek hamarosan kinyílnak és a madár megint gyönyörű lesz.
Saját kép 2017.02.17.




Folyt. köv.